Rólunk

“Nem akármilyen utat jártunk be, és sosem felejtjük, honnan indultunk!”

Mára, mikor már 8000 elégedett ügyfele van a ThermoDamnak szerte az országban, négyszáznál több iskolára és óvodára, száznál több egészségügyi intézményre rakták az általunk gyártott szigetelést, nehéz elképzelni, hogyan is kezdődött az egész. De bennünk ma is élénken él, ezért is tudjuk becsülni mindazt, amit az elején csak családilag, majd később már nagyszerű kollégákkal kiegészülve elértünk.

2008-ban vágtunk bele a nagy kalandba. Édesapánk, Hubay Zoltán már korábban is rutinos vállalkozó volt, akinek korábban a sikerek mellett például azt is meg kellett élnie, hogy vállalkozását egy rendelkezés teljesen ellehetetlenítette. A legjobbat akarta nekünk, a fiainak, Nándornak és Csongornak. Megértette volna azt is, ha frissen megszerzett nemzetközi diplománkat külföldön próbáljuk kamatoztatni. Saját döntésünk volt, hogy mi családilag akartunk közösen, itthon felépíteni egy polisztirol gyárat.

Tapasztalatlanok voltunk, de végtelenül alázatosak a terület iránt. Mindössze hárman kezdtük, a három Hubay fiú. Hamar megtapasztaltuk, hogy akkor leszünk a legjobbak, ha mindenki azt adja bele, amiben a legjobb, és a többi területen bátran támaszkodunk a másikra.

Csongor igazi pörgős fiatal ma is. Ő az akinek nem kell sokat gondolkodnia, hogyan szerezzen be egy alkatrészt vagy egy gépet, de ha át kell rendezni a gyárat, abból sem csinál nagy ügyet, hanem máris mondja, hogy ki hol fogja meg.

Nándor higgadtabb, aki szereti átgondolni a dolgokat, és azzal sem elégszik meg hogy valami jól működik, hanem szereti kiszámolni pontosan hogyan is alakul.

Édesapánk, Zoltán pedig igazi vezető aki ha kell katalizátorként működik a folyamatokban, ha kell lehűti a kedélyeket. Rengeteget jelentett nekünk az a tükör, amit ő tartott mindig felénk, miközben mi belső késztetésből meg akartuk váltani a világot.

A titok nem abban van, hogy tudjuk hogy kell jó polisztirolt gyártani. Azt ugyanis nem olyan nehéz. A nehézség abban van, hogyan tudjuk azt a minőséget olyan hatékonyan legyártani, hogy annak ára ne szálljon el az egekbe. Mind a gyártásnak, mind a cég működésének végletekig optimalizáltnak kell lennie, hogy piacképesek legyünk. A hozzáállásunk viszont hozzásegített minket, hogy rátaláljunk a helyes útra.

Egy éven belül megvettük az első kamiont a kiszállításokhoz, és két éven belül már egy nagyobb, új gyárcsarnokba költözhettünk. Később megnyitottuk a debreceni Hőszigetelő Centrumot, ahol számtalan hőszigeteléshez kapcsolódó terméket kínálunk.

Szerencsénk volt? Lehet, hogy az is volt benne, de az biztos, hogy nem voltunk restek kemény munkát belerakni abba, hogy működjön. A folyamat minden lépcsőjét személyesen tapasztaltuk meg először, majd egyre több kollégát vehettünk fel erősítésnek. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ők ilyen szellemiségű csapatot alkotnak nálunk.

Mára már rutinos öreg rókának számítunk a piacon, és számos kisebb-nagyobb sikernek örülhetünk együtt. De azt sosem felejtjük el, hogy honnan indultunk és mitől működik a ThermoDam.

Nézd meg személyesen a
Thermodam Bemutatóteremben

Gyere el hozzánk és győződj meg róla személyesen, hogy mit is tudnak igazán nyújtani a Thermodam hőszigetelő rendszerek.

Nyitvatartás:

Hetfő: 8:00-17:00 
Kedd: 8:00-17:00
Szerda: 8:00-17:00
Csütörtök: 8:00-17:00
Péntek: 8:00-17:00
Szombet: 8:00-14:00

Címünk: 4030 Debrecen, Diószegi út 3-5.

Ajánlatkérés